Psalterium Strigoniense 1-3.

Leírás

Monumenta Ritualia Hungarica – Series Practica 1-3.

Az MRH Series Practica sorozatról

A középkori és a kora újkori Európa talán legmeghatározóbb közössé­gi tapasztalata volt a liturgia. Megszabta mind a klérus, mind a vi­lá­giak idejének ritmusát, szöveg-, dallam- és gesztuskészlete pe­dig biz­tosította a közös műveltséget, amelyet az írástudó réteg már gyer­mek­ként megszerzett és utóbb közvetített a képzetlenebbek felé.

Ez a szövegekben, dallamokban és ceremóniákban gaz­dag jelenség azonban az általánosságokon túl nehezen hozzáférhe­tő a ma em­be­rének, részint mert kiadatlan, részint mert csak a forráskia­dások alapján nem állítható helyre az egykori tényleges gya­korlat. So­ro­zatunk a szi­gorúan tudományos forráskutatás talaján áll, de azt a célt szolgálja, hogy könnyen kezelhető, áttekinthető formá­ban jelenít­se meg a kö­zépkori magyar liturgikus könyveket, illetve lehetővé te­gyehaszná­latukat a tudományos kutatás, az ok­ta­tás, a művészi megszó­laltatás vagy akár az egyházi alkalmazás szintjén.

Tudományos tapasztalat, hogy az írott forrásokból merített, szükség­képpen részleges adatok csak az élethelyzet ismeretében állnak össze értelmes egésszé. Számos szakmai kérdés csak akkor vetődik egyál­talán föl, ha a kutató mintegy kipróbálja a forrást, és az így föl­me­rülő problémák kikényszerítik nem eldöntött vagy lappangó kérdé­sek megválaszolását. E tekintetben a gyakorlati, ismeretterjesztő ki­advány nemcsak bemutatása a mögötte álló forráskutatásnak, hanem termékenyítően hat vissza rá. Ami pedig az oktatást illeti, a gya­kor­lati kiadások ismeretében a diák könnyebben és megbízhatóbban ér­telmezi majd a forrásokat vagy kritikai kiadásaikat.

Magyarországon a gregorián ének művelésének komoly és nemzet­közileg elismert hagyománya van. E hagyomány az egyesek jelentős művészi képességein kívül a néprajzi-népzenei tapasztalatra épül, amely fölhívja a figyelmet szöveg és ének viszonyára, autentikus elő­adás­módjára, beágyazottságára a szokásrendbe. A szertartási szö­veg és a gregorián ének értelmező közege a liturgia mint szokásrend, és a ma­gyar kutatás éppen annak köszönheti kiemelkedő helyze­tét, hogy a szövegeket és dallamokat mindig ebben az összefüggés­ben vizsgálta.

Történelmi esetlegességekből fakadt, hogy a nyugati egyház liturgi­kus úzusai közül csak a római kúria és néhány szerzetesrend szoká­sai érték meg a jelenkort. Sorozatunk távlati célja, hogy alkalom­ad­tán tárgyalási alapot kínáljon a magyar egyház saját hagyománya­i­nak fölelevenítéséhez.

A Nokturnále, a Diurnále és a Tonárius három kötete történelmileg hiteles formában, végig kétnyelvűen (latin-magyar) kottával közli az esztergomi zsolozsma hagyományos menetét annak általános (évközi) rendje szerint, kiegészítő tételekkel, hogy az év bármely időszakában végezhető legyen, és részletes mutatókkal, a tudományos vagy iskolai használat érdeklődését szem előtt tartva. A kemény fedelű, cérnafűzött, vörös-feketével szedett kötetek igényes kivitele a liturgikus könyvkultúra legnemesebb hagyományait kapcsolják össze a XXI. század “felhasználóbarát” szemléletével.