Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.(Lk 12,48)
Kedves Olvasónk!
Kedves Tagtársak!
Nem én választottam a feladatot, hanem a feladat engem. Ezekkel a szavakkal fogadtam el a jelenlevők egybehangzó szavazatai alapján megválasztásomat – elnökségi társam, Farkas Domonkos alelnök és Werner Ágnes titkár nevében is – a legutóbbi tisztújító közgyűlésen. Dobszay László, Szendrei Janka, Hafenscher Károly és Balogh Piusz után a társaság vezetésében átvenni a stafétabotot olyasfajta felelősség, melyet Krisztus Urunk fogalmaz meg a fent idézett szentírási helyen. Meggyőződésem, hogy a fenti bibliai igevers nemcsak ránk, hanem társaságunk minden tagjára érvényes. Mindannyiunknak van egyéni feladata, de az egyházi zene szolgálatában közös felelősségünk is van és ebben fontos szerepet tölthet be a Magyar Egyházzenei Társaság.
Előre tekintés, célok
Frissített alapszabályunk szerint egyesületünk tevékenysége – kiadványok és a folyóirat mellett – szakmai rendezvények segítségével valósul meg. Ez a cél a kilencvenes években teljesen természetes módon fogalmazódott így meg. Céljaink és értékrendünk nem változtak az elmúlt évtizedekben sem, ám tevékenységünket, szerepünket és feladatainkat mégis át kell gondolnunk, figyelembe véve mai életrendünket, valamint a digitális világ lehetőségeit – és korlátait. Azt hiszem, az e téren szükségszerű változtatásokat korábban elmulasztottuk végiggondolni. Az elmúlt évtizedben is próbáltuk a korábbi gyakorlatot tovább vinni és szorongva láttuk, hogy nem sikerült olyan kongresszusokat, olyan eseményeket szervezni, mint azelőtt. Úgy vélem, nem ez a fő cél, hanem amit alapszabályunk 8c pontja így fogalmaz meg: társaságunk „alkalmat ad az egyházzene barátainak és művelőinek a lelki és szakmai gyarapodásra s a kapcsolatok fenntartására.”
Kapcsolatok, események
Hogyan tegyük ezt a jövőben? Vegyük figyelembe, hogy a korábbi eszközök mellett – nyomtatott sajtó, személyes találkozás, rendezvények – ma számos más mód is kínálkozik a kapcsolattartásra és a szakmai fejlődésre. Használjuk ki a világháló kínálta lehetőségeket! Tegyük közkinccsé, amit e téren fontosnak tartunk – lehetnek ezek egyházközségi, városi vagy régiós események, de lehetnek határon túli és nemzetközi vonatkozásúak is, melyek társaságunk tevékenységi körébe és értékrendjébe illeszthetők. Tudjunk meg többet egymás munkájáról, mert ezzel inspirálni, segíteni is tudjuk a másikat. Egy jó példa iránymutató lehet, egy megvalósult cél másnak is mintaként szolgálhat, az elért eredményeket egymásnak tovább adva azokra tovább lehet építkezni, más körben is használva azokat.
Kezdő lépésként e mostani hírlevélben összeállítottunk egy hírcsokrot. Nagyrészt facebook-oldalunkon az elmúlt hónapokban megjelent megosztásokból, bejegyzésekből emeltük ki azokat, melyek felekezeti, határon túli, nemzetközi vonatkozásukkal megvilágítva szélesítik látókörünket. Természetesen e válogatásban nem törekedhettünk teljességre, szeretnénk azonban ezzel olvasóinkat arra bátorítani, hogy híradás, interjú, cikk, esemény, zenei vagy videóanyag közzétételének megosztásával – link formájában – adjanak hírt olyan helyi, felekezeti eseményekről, melyek szélesebb érdeklődésre tarthatnak számot. A híreket a met@egyhazzene.hu címre várjuk.
Tagság, tagdíj
A szeptember végi közgyűlésen hozott döntés szerint a társasági tagdíj éves összege nem változott. A 2000 Ft-os összeg – melyet a webshopban is meg lehet vásárolni – szerény hozzájárulás a társaság működéséhez. A tagdíj automatikus kedvezményként érvényesíthető saját kiadványaink vásárlása esetén, de azt hiszem, ebben az összefüggésben nem ennek van jelentősége. Nem arra kell gondolnunk, hogy mit kaphatunk a társaságtól, hanem azt, hogy mit adhatunk a társaságért. Örvendetes, hogy a hírlevél olvasói tábora a 300 főt is meghaladja, de azt kérem, hogy aki megteheti, a tagsági díjjal is erősítse meg a társasághoz és az „ügyhöz” kötődő elkötelezettségét. Akinek módja van rá, támogatását két vagy akár több tagdíj vásárlásával is megteheti.
Banki átutaláshoz szükséges adatok:
Magyar Egyházzenei Társaság – OTP 11705008-20428790
közlemény : név+tagdíj 2021
Folyóirat
A XXIV. évfolyam számai honlapunkon már megtalálhatók. Aki nyomtatott példányt szeretne, kérjük, email címünkre küldött levélben adja meg postacímét, egyúttal a társaság bankszámlájára fizesse be a négy szám árát és a postaköltséget, 3500 Ft-ot. A megrendelt és kifizetett példányokat húsvét után tudjuk majd kiküldeni.
1 %
Kérjük, aki teheti idén is támogassa adója 1%-ával Társaságunkat.
Nyilatkozatára az alábbi adatokat írja:
– a kedvezményezett neve: Magyar Egyházzenei Társaság
– adószáma: 18036620-1-42
Kiadványterjesztés
Személyes vásárlásra sajnos továbbra sincs lehetőség, de online boltunk zavartalanul üzemel.
Kérjük, kövessék figyelemmel facebook oldalunkat is.
Várjuk tehát a fentiek alapján a híreket, de visszajelzéseket, észrevételeket, javaslatokat is, melyek tovább segíthetik társaságunk munkáját.
Üdvözlettel,
Bódiss Tamás
elnök
Hírek
Általa élünk. Ötvennyolc kompozíció található az úrvacsora éve programsorozat jegyében megjelent kóruskötetben, melyeknek jelentős része első közlés.
Karzatlépcső. Videósorozat és más segédanyagok, virtuális énekeskönyv-kiállítás és sok más egyéb az Evangélikus Kántorképző Intézet honlapján.
Az egyházi zenéről tartott konferenciát az MMA MMKI a Pesti Vigadóban 2020 október 27-én.
Negyedszázada indult a Fővárosi Protestáns Kántorátus. Eseménynaptár, repertoárjegyzés, lejátszási listák, tagok összesített névsora itt.
Az új református énekeskönyv készítői naponta közzéteszik az idén már kézbe is vehető gyűjtemény egy-egy énekét, naponta frissülve és összegyűjtve a reformatus.hu oldalon, további részletekkel itt.
Vallásgyakorlás az online istentiszteletek idején – református vonatkozások.
Különleges kották Kecskeméten.
Miért jó szentatanázosnak lenni? – interjú a nyíregyházi görögkatolikus főiskola kántorszakos hallgatóival.
Portréfilm Tóth Emil zsidó főkántorról
Ars Sacra Fesztivál 2021 szeptember 4–12. között. Csatlakozási felhívás
Pálos hangtáj, azaz a salföldi pálos kolostorrom hangvilága
Dixit. Tornyai Péter oratóriuma a Teremtés hét napjának és Krisztus, kereszten elmondott hét „szavának” gazdag asszociációkat rejtő összekapcsolásából keletkezett.
Püspökszentelés a Pécsi Székesegyházban.
Osztie Zoltán és Lóczi Tamás plébánosok – tanár és tanítvány – arról, hogyan lehet megszólítani és megtartani a fiatalokat egy olyan időszakban, amelyben ötévente kerül sor nemzedékváltásra.
Értékes kódex került elő Zágrábban.
Beszélgetés Tardy Lászlóval, a Mátyás templom nyugdíjba vonuló karnagyával.
Földváry Miklós István egyházzenéről és tradicionalizmusról.
Beszélgetés Bolyos Balázs Koppány kántorral.
Új énekeskönyv, a Graduale Urbis Kelemen Áron OSB Bencés szerzetes kutatásai nyomán a Bartók Rádió Musica Sacra műsorában