Bezár

Fővárosi Protestáns Kántorátus

A kezdetek

A Fővárosi Protestáns Kántorátus 1996 óta végez heti rendszerességgel liturgikus szolgálatot a kelenföldi evangélikus templomban (Bp. XI., Bocskai út 10.).A Fővárosi Kántorátus első három együttese, a Szent István Bazilikában szolgáló és a Budapesti Énekes Iskolához köthető katolikus együttes, valamint a Kelenföldön szolgáló protestáns kántorátus az egyházzene tanszék egy angliai tanulmányi kirándulása nyomán, Dobszay tanár úr kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy rendszeres, magas színvonalú, a liturgiával szerves egységet alkotó és az egyházi év időszakainak gazdagságát kibontó zenei életet biztosítson a főváros templomaiban.

A kezdeti időszakban a Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött honorált énekesi helyek alapozták meg a működést, később a Magyar Egyházzenei Társaság vette át a kántorátusalap kezelését. Ma már csak szerény pályázati források és adományok biztosítják az együttes folyamatos működését.

Jelenkor

A vasárnap este 6 órakor kezdődő vesperás istentiszteleten a rövid igehirdetés mellett a kántorátus és a gyülekezet közös és váltakozó énekével gregorián és genfi zsoltárok szólalnak meg, a kántorátus alternatim korálfeldolgozásokat és hetente változó díszes motettát énekel.

A nagy mennyiségű változó zenei anyag megszólaltatása megteremtette az igényt a kiadványokban már feldolgozott, hagyományos magyar protestáns anyag (többek közt a Ferenczi Ilona által sajtó alá rendezett Protestáns graduál) megismerésére. Munkánk tapasztalatai beépültek az evangélikus egyház liturgikus bizottsága által készített Gyülekezeti liturgikus könyvbe, melynek 2007-es megjelenése óta a kántorátus által megszólaltatott teljes gregorián alapú anyag egyetlen kötetben elérhető. A zsoltározó alkalmak rendje évek óta beépült a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet programjába, így a téli és nyári tanfolyamok résztvevői, az ország minden tájáról érkező fiatalok már „anyanyelvként” viszik ezt magukkal.

Együttesünk vegyeskari felállásban, alkalmanként átlagosan hétfős létszámmal működik. Gyülekezetünk kórusénekesei és gyakorló egyházzenészek mellett a tanév idején a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakos hallgatói és az Evangélikus Hittudományi Egyetem kántorszakos hallgatói is bekapcsolódnak a szolgálatba. Az együttes alapító karnagya Bence Gábor DLA, 2018-tól Pap Kinga Marjatta vezeti az együttest.

Elérhetőség:

A 25 éves jubiláló együttes honlapja: http://kantoratus.hu/

Vasárnapi szolgálati beosztás a gyülekezet honlapján:
http://kelenfold.lutheran.hu/alkalmaink/ istentiszteletek/