Bezár

Gödöllői Szkólatábor

2000-től indult el a Gödöllői Szkólatáborok sorozata, melyre nyaranta ma már az ország különböző pontjairól érkeznek templomi szkólák, énekes iskolák, fiatalok és családok, hogy együtt töltsenek egy hetet  Nagyboldogasszony ünnepének (augusztus 15.) környékén.

A tábori élet meghatározó részét képezi a közös liturgiákon való részvétel. Naponta három alkalommal (reggel, délben és este) közösen énekeljük a zsolozsmát, valamint a hét során több alkalommal szentmisén is részt veszünk. A liturgiák mellett délelőttönként közös éneklést tartunk, melyet kóruspróbák követnek különböző csoportokban. Az utóbbi években délutánonként művelődéstörténeti, ütőhangszeres, népzenei, orgonista, szólóének, zeneszerzés és reneszánsz valamint korai többszólamú tételeket megszólaltató kamaraének kurzusokon is részt vehettek az érdeklődők. A zenei programok mellett a kikapcsolódást kézműves foglalkozás, szabadtéri játékok, sportolás, táncház és esti tábortűz segíti. Az estéket —a kötetlen közösségi együttlét mellett— magas színvonalú koncertek sorozata és közös esti éneklés teszi gazdagabbá.

Hanganyag

Vesperás Nagyboldogasszony ünnepén a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilikában, 2013. augusztus 15-én.

Résztvevők: a Gödöllői Szkólatábor énekesei, valamint plébániai hívek; kb. 200 fő; officiáns: Balogh Piusz OPræm; orgonál: Gesztesi-Tóth László

  • Bevezetés 2:16
  • Zsoltározás 3:00
  • Kapitulum és responzórium 15:14
  • Himnusz és verzikulus 17:11
  • Magnificat 20:43
  • Könyörgés és befejezés 25:52
  • Salve Regina 27:08

Képek a szkólatáborokról

2013:

Videók

2009 – Schola News 1.

2009 – Schola News 2.

2011:

2011 – A TVShoeShine (ifigodollo.hu) összeállítása a táborról

Támogatóink