A kolozsvári professzor az Egyházzene Tanszék meghívására érkezik Budapestre.
2023. október 2–4. között Erasmus-program keretében érkezik a magyar fővárosba Erich Türk, aki a Kálvin téri református templom műemlékorgonáján tart mesterkurzust minden nap 10.00–13.00-ig és 14.00–18.00-ig, elsősorban a tanszék hallgatóinak, de más tanszékek növendékei is részt vehetnek passzív hallgatóként.
A kurzust megelőzően, október 1-én (vasárnap) 16 órakor a professzor úr orgonahangversenyt ad a Kálvin téri református templomban, a részletes műsor IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Erich Türk 1972-ben született Kolozsváron. Ugyanott a Gheorghe Dima Zeneakadémián Ursula Philippi osztályában, valamint Bécsben Michael Radulescunál orgonát tanult; csembalótanárai Ilton Wjuniski és Gordon Murray voltak. Számos mesterkurzuson vett részt Németországban, Franciaországban, Svájcban, Portugáliában és Moszkvában. 2000-ben a Bruges-i Nemzetközi Johann Sebastian Bach Orgonaverseny díjazottja volt. 1995–1999 között a medgyesi evangélikus templom orgonistája és karnagya, jelenleg a Gheorghe Dima Zeneakadémián tanít orgonát, csembalót, hangszertant és kamarazenét. Mind szólistaként, mind a Transylvania Barokk Együttes, a Balkan Baroque Band és más együttesek tagjaként számos fellépése volt a legtöbb európai országban, az USA-ban és Izraelben. Rádió-, CD- és TV-felvételeket készített, a Transylvania Barokk Együttessel egy dokumentár-DVD-t adott ki hazai zenével. Erich Türk aktív a régizene és a régi hangszerek kutatása terén, valamint gyakori vendége a hazai régizenei fesztiváloknak. Létrehozta a TransylvANTIQs lemezkiadót, mely a hazai zenekultúrának szenteli tevékenységét. Kortárszenét is játszik, és több hazai zeneszerző műveinek ősbemutatója fűződik a nevéhez.