Bezár

Schola Academica – toborzó

Kedves volt és leendő Scholások!

Több mint egy év kényszerszünet után újra szervezzük a Schola Academicát! Ősztől szeretnénk ismét egy elsősorban gregoriánnal foglalkozó kórust indítani, ahol a régi szkólás időket idéző, gregorián szeretetén alapuló, elmélyült műhelymunkát valósítanánk meg. Nem a projektekre koncentrálnánk elsődlegesen (persze nem zárjuk ki a koncertezés vagy felvétel készítés lehetőségét sem). Inkább a minőségre és nem a mennyiségre szeretnénk törekedni. Az egyszólamú magaskultúra művelése nem kíván feltétlenül nagy létszámot (Európa legtöbb neves gregoriánt éneklő kórusa nem nagyobb 8-10 tagúnál), így kis létszámmal is tudunk majd működni, de természetesen – megfelelő létszám esetén – a többszólamúságot sem zárjuk ki repertoárunkból, bár nem azt tekintjük elsődleges feladatunknak.

Azt a régi hagyományt, hogy szerda a „szkólanap” sajnos ezentúl meg kell változtatnunk és keddre vagyunk kénytelenek tenni a próbát (mivel az Egyházzene tanszaknak az idei tanévtől szerda esténként rendszeres liturgikus gyakorlata lesz). Azonban kedd esténként 7-8-ig csak
gregoriánnal foglalkozunk! (Aki viszont szeretne többszólamú anyagot is énekelni – főleg reneszánsz anyagot -, az a Schola előtt 6-7-ig csatlakozhat a tanszaki kórushoz!) A 7-kor kezdődő schola próbát ezentúl nem kötelező jelleggel, hanem fakultációként vehetik fel az egyházzenész hallgatók, de nemcsak ők, hanem a Zeneakadémia bármely tanszakának hallgatói is, így feltehetőn jó légkört teremt majd, hogy kizárólag gregoriánt kedvelő énekesekkel dolgozhatunk. A Schola Academica eddig sem csak Zenakadémista tagokkal működött, ezért várjuk bárki külsős jelentkezését is, aki némi kottaolvasási készséggel rendelkezik és szereti a gregorián éneket!

A karnagyok:
Merczel György, Mizsei Zoltán, Héja Benedek