Bezár

A szári Paulus-orgona bemutatója

2018. május 26-án délelőtt szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Szárra, a Keresztelő Szent János-templomba, ahol bemutatjuk a Paulus Orgonaépítő Műhely által 2017-ben átadott historizáló orgonát.

A szári orgona különlegessége történelmi hitelességében, nemes, archaikus hangjában rejlik, fő vonzerejét mégis magyar történelmi vonatkozása adja. Mintájául a lőcsei evangélikus templom XVII. század végén épült orgonája szolgált, mely a Felvidékre jellemző lengyel reneszánsz jegyeit hordozza magán. A mai Magyarországon ez a stílus alig ismert, a szári hangszer tehát hiánypótló: hiteles betekintést enged a történelmi Magyarország évszázados orgonakultúrájába. Az orgonaépítés szakértője Homolya Dávid nemzetközi OrganExpert orgonaszakértő volt.

Új hangszerünket az átadás óta számtalan szakmai érdeklődő is megtekintette, nem egy közülük rendszeresen visszatér.

Az orgona iránti fokozott érdeklődésre és a pozitív visszajelzésekre való tekintettel ezúttal szakmai nap keretében biztosítunk alkalmat a hangszer bemutatására, valamint annak megvalósulásával kapcsolatos tapasztalataink megosztására. Szakmabelieknek lehetősége lesz a hangszer kipróbálására is.

Program:

10:30 Az orgona hangszíneinek bemutatása
11:00 Lehetőség az orgona kipróbálására
12:00 Ebédszünet
13:00 Rövid orgonazene
13:20 Homolya Dávid szakértő előadása a szári hangszer koncepciójáról és történelmi hátteréről
14:00 Rövid orgonazene
14:20 Paulus Frigyes ezüstkoszorús orgonaépítő mester és Paulus Marcell orgonaépítő előadása a projekt kivitelezéséről és a szerzett tapasztalatokról
15:00 Rövid orgonazene
15:20 Lehetőség az orgona kipróbálására
16:00 Interaktív kerekasztalbeszélgetés

Meghívott vendégeink:

Enyedi Pál orgonaművész, egyházzenész, a LFZE tanára,
Soós Gábor egyházzenész, orgonaművész, főiskolai tanár,
Győr Szilágyi Gyula, orgonaművész, egyházzenész, főiskolai adjunktus, Budapest/Nyíregyháza/Debrecen,
Vadász Attila orgonaművész, szakközépiskolai tanár, Győr