Egyházzene.huzene és liturgia

Kiadványok kosár tartalma
A kosara jelenleg üres.

Jegyzetek egy nem mindennapi beszélgetésről

Dátum: 2018.09.21.
Kategória: Hírek, Társasági hírek

Május végén Budapesten járt Michael Harris, az Edinburgh-i St. Giles (Szent Egyed) templom orgonistája. A Református Zenei Fesztiválra érkezett művész a Hold utcai és a Kálvin téri református templomokban adott koncertet, a MET orgonás tagozatának meghívására pedig május 25-én péntek du. 5 órakor munkájáról, és a skót egyházi zenéről beszélgetett a tagozatvezető Homolya Dávid orgonaművész, nemzetközi orgonaszakértővel a Régi Zeneakadémia Bach-termében.

 

Az anglikán egyház méltán világhírű egyházzenéjéről többen személyes benyomást is szerezhettünk a közelmúltban. Ezzel szemben még a hazai protestánsok is igen keveset tudnak a református – kálvini gyökerű – skót egyházról: a Church of Scotlandról. Déri Balázs útibeszámolójának köszönhetően (Vasárnap az edingburgh-i Szent Egyed presbiteriánus templomban, megjelent a Magyar Egyházzene IX. évfolyamának 330–332. oldalán) kaphattunk előzetes képet arról a vonzó egyházzenei környezetről, amelyből vendégünk jött. Bár Michael Harris a sajátos skót kulturális és egyházzenei vonásokat mutatta be, szavaiból ugyanakkor mélyebben megérthettük az angol kultúra néhány sajátos vonását is, hiszen született angolként hiteles összehasonlítási alappal bír.

Az egyik sajátos vonás, hogy a skót egyház éneklésében egészen a 19. századig nem jelenik meg az orgona vagy más kísérő hangszer. Az első orgona megépítése igen bátor tett volt 1870-ben, a hangszerről kialakult „ördögi” minősítés miatt. Ugyan az orgonától való kategorikus elzárkózás azóta sokat oldódott, hatalmas méreteivel a St. Giles 1992-ben épült Rieger-orgonája Skóciában még napjainkban is kuriózumnak számít.

Michael Harris a St. Giles-katedrális orgonistája, de nem ő ül a hangszernél – ez már angol sajátosság. Az orgonista a kórus élén áll, és valamelyik tanítványa vagy beosztottja látja el a hangszeres feladatokat. Az angol vagy a skót egyházzenész tehát szükségképpen jó karnagy – vagy fordítva: a nagy katedrális-kórusok karnagyai mind kitűnő koncertorgonisták –, gondoljunk a ma már 80 éves, legendás hírű Simon Prestonra.

A brit egyházzenészek ugyanakkor nem tartoznak a nagy improvizátorok sorába – engem is meglepett, hogy népének előtt csak rövid, egyszerű bevezetőt játszanak –, de hangszeres repertoárjuk ugyanakkor imponáló; gyorsan tanulnak és a szigetország hagyományainak megfelelően rendkívül jó blattolók.

Angliában – akárcsak a vele szomszédos Skóciában – nincs kontinentális értelemben vett egyházzenészképzés. Egyszerűen nincs rá szükség, hiszen a szigetországi zenei élet olyan szervesen épül a középkori gyökerű katedráliskultúrára, hogy az angol értelmiség jelentős része – nemcsak a zenészek – ma is elmondhatják, hogy fiatalkorukban pályájukat valamelyik katedrális kórusiskolájában kezdték Choristerként, azaz énekes fiúként.

Vendégünket az anyagi alapokról is kérdeztük. Ezt saját maguk teremtik meg jelentős saját erő – adomány, alapítványok – hozzáadásával. A St. Giles-ban ehhez hozzásegít a jelentős mérvű – éves szinten milliós nagyságrendű turistaforgalom. Mindezek mellett elmondható, hogy Skóciában – mint a legtöbbször protestáns többségű északi országban – az egyházzenész munkáját anyagilag is megbecsülik.

Néhány perces zenei részletet hallottunk a St. Giles kórusának egyik CD-jéről, majd kiderült, hogy a kiváló hangzásképpel rendelkező, 30 főt számláló (12-6-6-6 szólamösszetételű) kórus nem hivatásos, hanem „csupán” műkedvelő énekesekből áll.

Kiderült továbbá, hogy a Magyarországi Református Egyház jelenlegi zenei életével szemben a skót liturgikus és egyházzenei hagyomány az ugyancsak erős konzervativizmus ellenére jóval színesebb. Ott nem ismeretlen a napszaki imádságok rendje: a reggeli és esti könyörgés (Morning prayer, Evening prayer) valamint ahol lehet, ott annak énekes formája (Matins, Evensong) is megtalálható. Kétségtelenül az anglikán hagyomány hatása ez is, ahogyan az a rendszeres kórusszolgálat is, mely a tagolt, klasszikus rendű liturgiában megtalálja a helyét és a közös imádság részévé válik. Ám vendégünk az árnyoldalakat sem hallgatta el. A beszélgetés során kiderült, hogy a fő templomok, katedrálisok zenéjének ma is változatlan magas színvonala – több esetben egyre növekvő népszerűsége – mellett a szigetországban is egyre csökken az igény az egyházi zene művelése és annak színvonala iránt.

Bódiss Tamás