Bezár

A Magyar Egyházzenei Társaság ünnepi ülése

A Magyar Egyházzenei Társaság kétévenként szokásos kongresszusa helyett a társaság alapításának 25. évében most – rendhagyó módon – ünnepi ülést hívunk össze. Itt az elmúlt negyedszázadra visszatekintve az eredményeket vesszük számba hálaadással; ebbe a MET tevékenységén kívül még sok, a felekezeteken belül zajló esemény is beletartozik. A visszatekintést előretekintésnek kell követnie, melyet az ünnepi ülés második részében kerekasztal-beszélgetés formájában szeretnénk lebonyolítani.Az ünnepi ülés délutánján egy közösségként liturgiákon veszünk részt.

A korábban megjelölt fontos témák feldolgozását, valamint a reformáció évéról való megemlékezést az őszi időszakban tervezzük.

A jövő felé tekintésben kulcsfontosságú az együttgondolkodás. Ezért hívunk a Magyar Egyházzenei Társaság ünnepi ülésére minden társasági tagot, érdeklődőt és mindazokat, akik szívügyüknek tekintik a musica sacra szolgálatát határainkon belül és kívül – a Kárpát-medence teljes területén.

PROGRAM

KRE Hittudományi Kar díszterme (1092 Bp. Ráday utca 28. I. emelet)

  • A délelőtt folyamán új és régebbi egyházzenei kiadványok vásárlási lehetősége a helyszínen
  • 9.00 Príma imaóra
  • 9.15 A MET negyedszázada (visszatekintés, összegzés, tanulságok)
  • Felekezeti előadók: Balogh P. Piusz (római katolikus); Ecsedi Zsuzsa (evangélikus); Bódiss Tamás (református); Bubnó Tamás (görögkatolikus)
  • 10.15 Szünet
  • 10.30 A MET jövője (utak, feladatok, építkezés) – kerekasztal-beszélgetés
  • 12.00 Szünet
  • 12.15 Közgyűlés, tisztújítás
  • 13.00 Ebédszünet

Belvárosi Szent Mihály-templom (1056 Bp. Váci utca 47/b)

  • 15.00 Miért ezt énekeljük? (Mezei János, Farkas Domonkos)
  • 16.00 Nagyböjt 2. hetének pénteki szentmiséje (Premontrei Kántorátus, vez. Kocsis Csaba, org. km. Farkas Domonkos)

Deák téri evangélikus templom (1052 Bp. Deák Ferenc tér 4.)

  • 17.15 Miért ezt énekeljük? (Bence Gábor)
  • 18.00 Protestáns vespera Reminiscere vasárnap hetében (az Evangélikus Kántorképző Intézet énekesei, vez. Ecsedi Zsuzsa és Bence Gábor, org. km. Tüzes Marcell Sámuel)