Egyházzene.huzene és liturgia

Kiadványok kosár tartalma
A kosarad jelenleg üres.

Nyílt nap a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén

Dátum: 2013.11.21.
Kategória: Tanszéki hírek

Szeretettel hívjuk az érdeklődőket a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének nyílt napjára, amely 2013. december 4-én, szerdán 10-18 óra között lesz a Régi Zeneakadémián (Bp. VI. Vörösmarty u. 35. III. em.) a tanszék termeiben.

A 87 éve alapított és 1990-ben újraindított tanszak feladata, hogy hallgatóit előkészítse az egyházzene egyes szakterületeinek felső szintű művelésére, egyúttal más irányú zenei, pedagógiai tevékenységüket gazdagító vagy akár azt megalapozó ismereteket adjon.

Az eddigi, 2006-ban indult első diplomás alap- és mesterképzésen kívül a 2013/14-as tanévtől egyciklusú, két szakirányos, egyházzene- és ének-zene művésztanári képzés indult, melyben az állam által fizetett (ösztöndíjas) rendszerben kétszakos zeneművész-tanári diploma szerezhető. Az osztatlan, 5+1 éves, kötelezően kétszakos, alap- és középfokú tanításra egyaránt felkészítő oktatás utolsó (+1) évében összefüggő szakmai (iskolai) gyakorlaton vesznek részt a hallgatók. E képzési forma nemcsak a végzettek szélesebb körű képzettségét és jobb egzisztenciális biztonságát szolgálja, hanem kiváló lehetőséget biztosít az iskolai énekoktatás és a templomi éneklés hagyományos kapcsolatainak újjáélesztésére, ápolására, az énekes iskolák munkájába való bekapcsolódásra.

Az énekes iskolai rendszer, mint oktatási forma a korai középkorban alakult ki a székesegyházi iskolákban, ma is kitűnően működik az európai egyházzenei központokban (pl. Bécs, Regensburg, London, Oxford, Cambridge), és három évtizede történt újraindítása óta idehaza is jelentős eredményekkel büszkélkedhet (pl. Budapesti Énekes Iskola, Szent Angéla Énekes Iskola, Szent István Énekes Iskola).

A tanszék más egyetemek és főiskolák kurzusaira kredittel elismerhető áthallgatást is lehetővé tesz, mely további szakok (pl. hittanár) felvételét segítheti elő. (Jelenleg a KRE és a PPKE Hittudományi Karán, valamint a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán folytathatók ilyen tanulmányok.)

A két-, ill. egyciklusú képzés után az egyházzenei doktoriskolában lehet továbbtanulni, majd egyházzenei DLA-doktorfokozatot szerezni.

Az egyházzenei képzésben lehetőség van a korábban elkezdett hangszeres (vonós, fúvós) vagy énektanulmányok társhangszerként történő folytatására és annak egyházzenei (kamarazenei) alkalmazására. A korábban elkezdett orgonista tanulmányokat a Zeneakadémián nem csak a „klasszikus” orgonaművész tanszakon, hanem az egyházzenész-orgonaművész szakirányon is lehet folytatni. Utóbbiak az Egyházzene Tanszéken nem csupán a hagyományos liturgikus orgonista-feladatok (énekvezető kántor) magas szintű művészi ellátására készülnek fel, hanem a gazdag istentiszteleti orgonarepertoárba is betekintést kapnak. Karvezetés iránt érdeklődők a többszólamú egyházi zene vezénylése mellett speciális gregorián vezénylés kurzusokon vehetnek részt.